- Hallottad már Herman Van Rompuy nevét?
- Nem még soha…vagy várj csak…nem ő lett nemrég az EU állandó elnöke?...Igen, már emlékszem. Az arca nincs előttem, de asszem holland vagy belga?
-Hallottad már Barack Obama nevét?
Szóval itt van nekünk ez a Van Rompuy, akit 3 hónapja az Európai Tanács első elnökévé választottak, vagyis inkább informálisan lemutyizták. Egy szürke, unalmas alak, akiről hivatalba lépése óta alig hallottunk valamit és mérget veszek rá, hogy a későbbiekben sem fogunk. A tudományosnak éppen nem nevezheztő villámkutatásom alapján megválasztásának napja, azaz 2009. november 19-e, és 2010. március 1 közötti időszakra keresve, az Index online keresője 6, míg a NOL-é 42 találatot adott ki a nevére. Ugyanezek a keresési eredmények, ugyanerre az időszakra Vlagyimir Putyin esetében 25 és 121, Nicolas Sarkozyre 43 és 104 és Barack Obamára 177 és 404 voltak. Még Tony Blairről is többet írtak, pedig ő jó ideje nem vezetője semminek. A politikai korrektség kedvéért rákerestem ezekre az emberekre a Magyar Nemzet Online-on is, de sajnos az MNO nem jelöli a megjelenő találatok számát. Van Rompuyról nemcsak nálunk nem írnak, az Economis vagy a New York Times keresőjében is messze a többiek mögött kullog idézettségben. De találtam egy másik vicces játékot is. Kezdjük el a google keresőbe beírni Rompuy nevét, az első opció, amely az ő nevét ajánlja fel csak az “u” betű bepötyögése után jelenik meg. Most próbáljuk ugyanezt Obamával.
Úgy tűnik tehát, hogy a mi Hermanunk nem nagyon érdekli a médiát. Persze felvetődik a kérdés, hogy miért olyan nagy baj ez. A vén kontinens eddig is megvolt elnök nélkül, még egy eurokrata ide vagy oda. Álljon itt néhány érv, hogy miért is lett volna fontos az EU számára egy karizmatikus vezető a se szaga, se bűze Herman helyett.
Who do I call, if I want to talk to Europe?
Kissinger nyilvánvalóan most sem kapna megnyugtató választ legendás, bár állítólag el sem hangzott kérdésére. Az biztos, hogy nem Herman az, akit hívni kell ez ügyben. Azt tudjuk, hogy az igazi döntéseket sokszor nagyhatalmú szürke eminenciások hozzák, azonban az elnöki posztnak pontosan arról kellett volna szólnia, hogy valaki egyszemélyben képviseli végre az EU-t. Az arc, akit fel lehet hívni. Van Rompuyt alig ismeri bárki Belgiumon kívül, a New York Times egyszerűen csak “low-profile figure”-nak nevezte. Nehéz elhinni, hogy Amerika, Kína, India, Brazília vagy Oroszország valaha is úgy tekintene Hermanra, mint az Európai Unió első és legbefolyásosabb emberére. Továbbra is direktbe fognak tárgyalni Merkellel, Sárközyvel vagy – még egy rövid ideig – Brownnal, konkrét biznisz ügyben Barosso valamelyik névtelen beosztottjához küldenek futárt, vagy felhívják Silviót, hogy: hé haver, nem tudnád kölcsönadni a nyaralódat a hétvégére egy kis nudizásra a csajommal?
Max Weber írja a karizmatikus vezetőkről, hogy forradalmi változásokat képesek levezényelni, mivel új beállítottságokat hoznak létre környezetükben és ezzel megváltoztatják a közösségben addig megszokott érzületi és cselekvési irányokat. Egy karizmával rendelkező EU elnök talán képes lett volna felrázni az óriásbürokrácia személytelen racionális gépezetét és új életet lehelni az egyre több európai szemében kudarcra ítélt projektbe. Weber, bár nagy rajongója volt a személytelen racionális bürokráciának, azonban azt jól látta, hogy a csúcsvezetést nem szabad bürokratákra bízni. Hát az biztos, hogy az euszkeptikusokat nem Herman fogja átállítani a másik oldalra.
Egy népszerű vezető értéke konkrét összegekben is kifejezhető az adott ország számára. Legalábbis ezt állítja Simon Anholt, aki minden évben egy 20 000 - 40 000 fős közvéleménykutatást végez világszerte. Egy ország elnökének a külföldi népszerűsége erőteljes hatással van az ország termékeinek és szolgáltatásainak a megítélésére és azok keresletére is. Anholt számításai szerint az “Obama hatás” eddig 21 trillió dollar pluszt hozott Amerika számára és jelentősen javította az USA globális “brand”-jét. Kiváncsi lennék a “Van Rompuy hatás” pontos összegére.
A Liszaboni Szerződés fő ambíciója az volt, hogy az EU végre a gazdasági súlyához méltó politikai befolyást szerezzen a világban. Sajnos az EU arca most olyan, mint maga az EU: unalmas, jellegtelen, feledhető, és könyvelő kinézetű. Mindenütt azt olvasni, hogy az előttünk álló évszázad az USA és Kína párharcáról fog szólni. A világ legnagyobb gazdaságáról, az EU-ról mindeközben alig esik szó - ellentétben a 20 évvel ezelötti diskurzussal, ahol még az EU volt maga a XXI. század. A hatalmas pofon amit Kínától koppenhágai klímakonferencián kaptunk, vagy az, hogy Obama fütyül ránk és nem is tervezte, hogy részt vesz a madridi csúcstalálkozón, végre rá kellene, hogy ébresszen minket arra, hogy az EU-t nem veszik komolyan a nagy játszmákban. Egy fajsúlyosabb európai vezetőnek talán esélye lett volna rá, hogy az Európai Uniót, ezt külső szemlélő számára furcsa és érthetetlen képződményt felismerhető módon, egységes formációként rárajzolja a világ politikai térképére. Ezt valószínűleg nem Herman Van Rompuy fogja megtenni.
