A Szárny és Teher korrupcióval foglalkozó része a következő recept alapján született. Végezz el egy 5 perces google keresést és ezután látogasd meg a téma legbefolyásosabb - khm - ismerőjének, a Transparency International magyar szervezetének a weboldalát, valamint töltsd le a TV-ben, a rádióban és a Figyelőneten legtöbbet szereplő korrupcióval foglalkozó társadalomtudós Corvinus Egyetem oldalán található egyik tanulmányát. Fusd át a letölthető anyagokat egy délután alatt. A témával évek óta foglalkozó, nemzetközileg is elismert hazai kutatóknak (Sajó András, Sík Endre, Hankiss Elemér, Kornai János, Böröcz József,) valamint a korrupció külföldi nagyágyúinak (Ackerman, della Porta, Lambsdorff, Lomnitz, Johnston) a munkáit nagy ívben kerüld el. Ollózd össze az egészet a fent említett 2 forrás anyagaiból, majd öntsd le egy adag rendpárti ideológiával. Mielőtt a katyvasz elkészülne apró kis szösszenetekkel bizonyítsd, hogy nem sokat értesz a témához, pedig már 2 napja foglalkozol vele. De sebaj, mert máris a terület nagy “Bölcsei” között tartanak számon. A végén jöhet a feketeleves. Mondd meg a frankót, hogy hogyan kell ezt a fránya szabálykerülő népet 2 év alatt megrendszabályozni: rend, fegyelem, megtorlás!!! Ennyi…

Az első benyomásom az anyagról az volt, hogy alig-alig különbözik azoktól az elemzésektől, amiket az egyes minisztériumok és állami vállalatok (lásd BKV) a gyújtósutánpótlás fedezésére rendelnek meg a haverjuk bétéjétől a hidegebb téli napokra. Persze értem én a dolgot, ez a tanulmány a nagyközönség számára készült, ezért nem is kérem rajta számon az olyan apróságokat, mint a korrupció fogalmának definciója. Pedig a tudós Bölcsek Tanácsa, - micsoda röhejes név a Harry Potterből - ha vette volna a fáradságot és utánanéz, biztos meglepődött volna rajta, hogy a közgazdaságtan, politikatudomány, szociológia, pszichológia vagy az antropológia és ezeken belül az egyes alirányzatok mennyire különböző módon definiálják és kezelik a korrupció fogalmát. Néhány elvetemült társadalomtudós még azt is meg meri kockáztatni, hogy a korrupció tulajdonképpen pozitív dolog, egyfajta lokális védekezőmechanizmus a csúnya globális tőkével és az általa kikényszertett személytelen, túlracionalizált, hatalmi alapon lefektetett szabályrendszerrel szemben. Az életvilág kollektív lázadása az individualista rendszerrel szemben. Sőt, olyan is volt, aki azt állította, hogy 70-80-as évek magyarországi második gazdasága és mutyija fontos szerepet játszott abban, hogy a merev és működésképtelen szocialista gazdaság mögött/mellett egy virágzó, néha egészen piacszerűen működő gazdasági alrendszer alakult ki. Szóval én egy kissé finomítanék az olyan nagyképű kijelentéseken, mint: „A korrupció korunk egyik legnagyobb mételye.” Ez már csak azért sem igaz, mert már az ókori görögök és rómaiak  is beszámoltak a jelenségről, s minden középiskolás hallott már a baksis nevű intézményről.

Az egész anyagot egy óriási ellentmondás feszíti. A szöveg végig Sólyom Elnök Úr véleményét szajkózza, nevezetesen, hogy a korrupció hazánkban már-már elviselhetetlen méreteket öltött és a legnagyobb társadalmi problémává vált. Ez lehet, hogy így van, a Bölcsek azonban elmulasztják ezt az alapvetést empírikusan is igazolni. Az egyetlen adat, amelyre hivatkoznak, a Transparency International szent indexe pont azt mutatja, hogy a korrupció mértéke nem változott jelentősen az utóbbi években. Számos szerző írt fontos dolgokat a korrupció lehetséges magyarországi becsléséről, - pontosan mérni lehetetlen-(lásd pl. Sík vagy Bognár-Gál) ez azonban valahogy elkerülte a  Bölcsek figyelmét. Tanulmányíró szemináriumokon való részvétellel megelőzhetők az ilyen kínos logikai bukfencek.

A különböző intézmények elégtelen működése és korrupció burjánzása közötti összefüggések taglalása mellet a tanulmány arra is szán néhány mondatot, hogy karakán módon kiálljon országunk energiavagyonának és természeti kincseinek a magántőke számára történő „kiárusításával” szemben, mondván, hogy az állam igenis “jó gazda”. Ezzel talán még nem is lenne baj, de a tétel indoklása meglehetősen gyengére sikeredett:  “Elméleti és gyakorlati alapon is kijelenthető, hogy egy vállalat működésének minősége nem függ attól, hogy magán- vagy közösségi tulajdon.”

Jézusom. Pedig ilyen és hasonló, tudományos hivatkozás nélküli kinyilatkoztatásokból jó pár megtalálható a szövegben. Mint korrupcióval foglalkozó szakembereknek, fel kellene tűnnie a szerzőknek, hogy a nagy állami óriások – nemcsak nálunk, hanem szerte a világon - kedvelt kifizetőhelyei különböző pártoknak (lásd nálunk MÁV, BKV, energiaszektor), felhasználhatók politikai célokra és szavazatvásárlásra (alacsonyan tartott gázár), valamint nagyszerű foglalkoztatói a semmihez sem értő politikusoknak, rokonságuknak és sleppjüknek, egyszóval a korrupció melegágyai. Ráadásul az a tény, hogy az ilyen jellegű szervezetek sokkal ritkábban mennek csődbe, mert a tulajdonos állam mindig mentőövet dob nekik, egészen más szervezeti működést és felelősségviselést eredményez, mint a magántulajdonú üzleti vállalatoknál. Ha naivan mégis azt gondolnák, a mai magyar szabályozási konstrukció melletti állami tulajdon olyan, mint a piaci, esetleg merítkezhetnének a Bölcsek egynémelyikének tapasztalataiból a magyarországi egyetemeken.

A korrupcióval legkevésbé fertőzött nyugati, és főleg angolszász társadalmakban a szabálykövetés belsővé tett magatartás és nem az állami intézmények  kényszerítik ki az emberek szétparáztatásával. Az amcsik például éjjel sem hugyoznak a parkban, amikor pedig senki sem látja őket. Egyszerűen azért mert ez a szabály. Az, hogy ez miért van így Nyugaton, egy érdekes kérdés. Valószínűleg közrejátszik benne a protestáns etika, a civilizáció folyamata, az intézmények – sokszor fizikai - mikrohatalmi struktúrája a szocializáció évei alatt és a persze a kapitalista rendszer párszáz éves hagyományai és a viszonylagos anyagi jólét. Na meg a társadalmi bizalom.

A Bölcsek az általuk kidolgozott korrupció ellenes nemzeti programtól már 2. évben látványos javulásokat várnak, mindezt a bíróságon, ügyészségen és rendőrségen belüli külön felállítandó részlegekre és természetesen egy korrupció ellenes szuperintézményre alapozva. Arról egy szó sem esik, hogy a magyar társadalom épp egy súlyos, kulturális- és értékválság kellős közepében lavíroz és hogy az anómia a társadalom szinte minden szegletét elérte. A társadalmi struktúra szétesőben, senki sem találja a helyét és a viszonyítási pontokat ebben a furcsa poszt-szocialista kapitalizmusban. A gazdasági helyzetet ne is említsük. Egy ilyen Zeitgeist-ben hajítófát sem ér a korrupcióellenes szuperhatóság vagy a formális szabályok szigorítása. Hogyan hihetik azt a tisztelt Bölcsek, hogy a leleményes magyar nemzet, amelynek leleménye évszázadok óta éppen abban áll, – vagy legalábbis ezt hiszi magáról – hogy hogyan kerülje és röhögje ki az aktuális legfelső hatalmat, praktikusan saját államát, a szigorú kontroll hatására kezesbárányként szabálykövetővé válik? Miért gondolják, hogy a társadalmi bizalom hatalmi szóval létrehozható? Miért feltételezik azt, hogy mindenki erkölcstelen (“A kezdeményező már eleve morális gátlások nélkül cselekszik.”) és ezért lép be korrupt tranzakciókba, nem pedig valamiféle külső kényszer hatására cselekszik? Ha a fizetésem ötszörösét vagy a jogsimat is ott kell hagynom egy vacak gyorshajtás miatt, nem marad más választásom, mint megkenem a rendőrt. Ráadásul például a neoinstitúcionalista iskola szerint, a magas szintű morál, lojalítás és megbízhatóság nagyon fontosak a hosszútávú korrupt kapcsolatokban, ezeket  nagyra értékeli a korrupt partner, mivel garanciát jelentenek számára az egyezség betartására és ezáltal csökkentik a korrupció kockázatát és tranzakciós költségeit (mindíg új partnerek keresése, konspiráció stb.). Az sem tűnik fel a Bölcseknek, hogy valószínűleg nincs elég legálisan elérhető pénz a rendszerben, miközben a magas szintű fogyasztás, a lapostévé birtoklása megkerülhetetlen kulturális norma. Valahonnan tehát meg kell teremteni a rávalót. Nem is beszélve a politikai rendszer alulfinanszírozottságáról, a pártfinanszírozás minden pártot korrumpáló nonszenszéről. Arról sem esik szó, hogy a magyar sokkal inkább network társadalom a nyugatiakhoz képest. Ezek az informális hálózatok pedig olcsó és kényelmes infrastruktúrát jelentenek a korrupt tranzakciókhoz. A 19. századi hazai kapitalista fejlődés is sokkal inkább kisvállalkozások informális hálózatán alapult, csakúgy, mint a második gazdaság, szemben a nyugattal, ahol óriási formális bürokratikus szervezetek jöttek létre. Ráadásul a nácik és a kommunisták áldásos tevékenységének köszönhetően az a réteg, amelyik szorgos, okos, innovatív munkájával és vállalkozásaival megteremthette volna a mintát a becsületes gazdagodásra, a városi középosztály gyakorlatilag eltűnt Magyarországon.

Több kutatás bizonyította, hogy a drákói szigor nemhogy nem csökkenti a korrupció mértékét, hanem egyenesen káros hatása van szervezeti szinten. A totális kontroll és a túl szigorú büntetések jelentősen rombolják az irodai légkört és vezetés ellenes attitűdöt alakítanak ki az állami és a piaci szervezeteknél egyaránt. Azok az emberek, akik enyhébb szabályszegésekért kemény büntetést kaptak, később sokkal könnyebben elcsábulnak a komolyabb ajánlatoknak, hiszen “hivatalosan” már megkezdték korrupt karrierjüket és a bélyeget így-is, úgy-is rájuk sütötték. A kemény megtorlás esélye azt eredményezi, hogy mindenki be lesz szarva, könnyebben elkaphatóvá és így, zsarolhatóvá válik. Továbbá a szigorúbb bűntetés lehetőségét beárazzák a korrupt felek. Az eredmény többnyire nem a korrupt tranzakciók számának csökkenése, hanem a „visszaosztandó” százalék jelentős növekedése, mivel a magasabb kockázatért magasabb haszon jár. Elemzések szerint a korrupció elleni harcban a szigorúbb szabályozás még egyetlen országot sem juttatott kedvezőbb pozícióba a bűvös Transparency International Indexen. Sokkal hatásosabb fegyvernek bizonyult például a korrupcióban résztvevő felek közötti bizalmi viszony aláaknázása, vagy a korrupt üzletek tranzakciós költségeinek növelése bizonyos módszerekkel. Sajnos úgy tűnik azonban, hogy a Bölcsek nem nagyon olvasták a releváns irodalmat, mivel csak a Transparency International magyar weboldaláig jutottak el. Csak remélni merem, hogy a munkájukat ingyen adták ehhez a felejthetetlen műhöz, nem pedig hamis számlára vették fel a honoráriumot.